Végre megérkezett a tavasz Gyergyóba is, holott már megijedtem, hogy a kanyargós, hosszú, fáradtságos út végén lemond a mindenféle hegyi hágókon való átkelésről. De Tavasztündérünk ritka jó munkaerő (mai viszonylatban pláne), maradéktalanul elvégzi a rá bízott feladatot, így hát daloló lélekkel vetettem be magam a kerti munkálatokba (a magokat meg a földbe). Egy ideje amúgy is fokozottan szükségem van egy kevés anyaföld közelségre, tapintásra, pláne mióta a kapun kilépve csak a kavargó szürkeség (por&kő) látványát élvezhetem. Habár, tegyük hozzá, a napokban megtrágyázták az utat, tán azon hátsó szándékkal, hátha így húsvét tájékán a halott kövekből is támad valami élet?!
Na, de az udvaron? Kék ég, madárcsicsergés, napsütés, kell ennél több egy érző kebelnek? Fitneszbérlet ára megtakarítva, leleményesség- és kreativitásigény kielégítve, mihelyst az ásó nyele eltörik. E munkálatok persze konyhai ténykedésem rovására mennek, ilyenkor következik a: „mi is van a fagyasztóban, kapjuk csak elő” nevezetű ebéd.
Mára egy vadasmártásos tortelloni (aki köztudottan a tortellini nagybátyja) sikeredett, oly módon, hogy megfőztem a darált hússal töltött tortellonit és kiolvasztottam hozzá a vadasmártást. Ami csak azért került a fagyasztóba (és nem a gyomrunkba), mert a minap, vadaskészítés közben elromlott a mártásösszetevő szemmértékem. És milyen jól jártunk! Mert a tortelloni ízben és színben kiteljesedhetett a selymes vadasöntet által, mi meg minimális munkával, elfogadható ebédhez jutottunk.