SzakÁ(rus) Cs(illa)

Bundáskenyér-pite

    A hétnek a hétfő nevű napján általában sok, száradásnak induló kenyérrel rendelkezem (hétvégén ugyanis gondosan bebiztosítom magam, nehogy beálljon az éhezés 🙂), aztán ilyenkor indul a bundáskenyérsütő projekt.
    Bevallom, a forró olajban való sütögetés nem tartozik kedvenc elfoglaltságaim közé, már csak a rám és a lakásra telepedő illat miatt sem. A minap épp egy kiállításon szenvedtem rettenetesen az utóhatásoktól (és lehet, nemcsak én 🙂), pont úgy szaglottam, mint egy két lábon sétáló bécsi szelet. Ez a baj a korai időpontokban kezdődő eseményekkel, az ember nem tudja kellőképp kisuvickolni magát, aztán meg szégyenkezhet. És evégett tettem át a bundáskenyér sülésének székhelyét a serpenyőből a pitesütőbe. Mondhatni, az ötlet ragyogó, támadhatna jó sokszor ilyesmi a fejemben, bevilágíthatnám a lakást, és spórolhatnék az elfogyasztott villanyáram mennyiségén. 🙂
    Pitém már önmagában is megállja helyét reggeli vagy vacsorai fogásként, de egy finom krémlevessel kiegészülve már ebédi menüvé is előléphet. A kenyérszeleteket apró kockára vágva beszórom a vajjal kikent piteformába, tetejére még kerül sonkakocka és hagymakocka. Az egészet meglocsolom a felvert (picit tejes) tojással, és beküldöm a sütői melegbe, egy kis irulásra-pirulásra. És voilà, nincs olajszag, sem telefröcskölt kályha (meg Csilla). 🙂

(Forrás: hirmondo.ro)