SzakÁ(rus) Cs(illa)

Libalakodalmas

    Egy budapesti étterem étlapján pillantottam meg először. Egy tányéron másodszor. Illatos volt, színes-ízes, én magam meg fiatal és bohó, szerelem volt hát, első látásra. 🙂
    Idilli kapcsolatunk verőfényes kezdetére csak az étterem pincérei vetettek némi árnyékot, vicces kedvükben leledzve (vagy tán a bohót tahóval tévesztve), néhányunknak, kik „egy halat” rendeltek (természetesnek tartott székely szűkszavúsággal), egy halat is tálalván fel. Vagyis fejenként egy-egy sült harcsa (vagy valamely rokona) pihent kb. két kiló főtt krumplin. 🙂 Egy sültes tálon. A hal még csak-csak elfogyott, a krumpliból maradt. Az én libámból meg szerencsére juttattak másnak is. 🙂
    Azóta is nagy kedvenc a liba, piroskáposzta, krumpli hármasa. Habár e mai menühöz maximum a szakács személyes libasága (néha előfordul 🙂) járulhatott hozzá, a tányéron ugyanis ropogós csirkeszárnyak csillognak a két zivatar között véletlen erre tévedt napsugarak fényében.
    Míg a krumpli meg a hús (só, bors, chili, kurkuma, fokhagyma) együtt pirult egy sütőzacskóban, a piroskáposzta (só, bors, darált köménymag, alma) kis olajon addig dinsztelődött, míg majdnem sikeresen oda is égett. De csak majdnem! smile hangulatjel Pici ecet, tejföl segítségével magára is talált, ízben és illatban egyaránt. Én meg rátaláltam! A nap folyamán többször is. 🙂

(Forrás: hirmondo.ro)