Az igazságkeresés útján
Fejlemények, új eljárások
1.
Legutóbb három hete számoltam be itt arról, hogy két újabb eljárást indítottam, s akkor is jeleztem, hogy szerintem ez a követendő út minden jogsértés esetén. Következésképpen folyamatosan figyelem a sajtót és az interneten elérhető közösségi tereket, s indokolt esetekben újabb eljárásokat indítok. Ezt tettem múlt hónap 26.-án, amikor a Realitatea televíziót működtető cég ellen tettem büntető panaszt egy a honlapjukon közzétett gyűlöletkeltő írás miatt. A cég az írást közzétette a Facebookon is, aminek az lett az eredménye, hogy záporoztak a gyűlölködő, illetve fenyegető hozzászólások. Ismét egy olyan eset tehát, amikor nem csak gyanítható, hogy az írás gyűlöletkeltésre alkalmas, hanem bizonyítottan gyűlöletet keltett, s nem is kicsit. Az már csak a hab a tortán, hogy direkt felhívtam a figyelmüket arra, hogy törvényt sértenek, de a fülük botját se mozdították, nem törölték se a cikket, se a hozzászólásokat.
2.
Fejlemények vannak a tavaly szeptemberben a prefektus ellen tett panaszom ügyében is, amiről legutóbb szeptemberben számoltam be. Az ügyészség végzése ellen természetesen fellebbeztem a megyei főügyészhez, jelezve neki azt, hogy az ügyészség nem a panaszomat vizsgálta ki, hanem valami mást, s ugyanakkor felhívtam a figyelmét a rendőrség hamis állításaira is. Hamarosan érkezett a főügyész végzése is:
Ebben a főügyész megerősíti az ügyészség végzését, s teszi ezt úgy, hogy fittyet hány nem csak az eredeti panaszomban és a fellebbezésemben leírtakra, de még az ügyet “kivizsgáló” rendőr megállapításaira is. Az indoklása az, hogy csak az minősül hivatali visszaélésnek, ha a közhivatalnok egy törvényben előírt kötelességet szeg meg, márpedig itt egy kormányhatározat előírásainak a megszegéséről van szó, tehát ez nem tekinthető hivatali visszaélésnek. Írja ezt olyan körülmények között, hogy jómagam is több törvény előírásaira hivatkoztam, de még a rendőr is azért javasolja a panaszom ejtését, mert szerinte a prefektus nem sértette meg az általam jelzett törvényeket. Tehát: én törvénysértés miatt teszek panaszt, a rendőr azt írja, hogy nem történt törvénysértés, s erre jön a megye főügyésze (tehát nem János bácsi felszegből), s azt írja le, hogy itt egy kormányhatározat megsértése a téma. Ilyen körülmények között az már egyáltalán nem meglepő, hogy egy szót se pazarol arra, hogy az ügyben eljáró rendőr miket enged meg magának. Ezek szerint ez természetes, mindennapos, szót sem érdemel.
Ez ellen a végzés ellen panaszt tettem a bíróságon, december 12.-én lesz a tárgyalás, majd beszámolok róla.
3.
Újabb szakaszához érkezett a 2015 őszén elkobzott tűzifa ügye is, amiről legutóbb június elején számoltam be, ugyanis kézhez kaptuk az ítélet indoklását, amiben a törvényszék bírái megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant. Ez röviden a következőképpen hangzik:
– Csak akkor szabad 0.1 köbméter fát fuvarlevél nélkül szállítani, ha az forgalmazott fa (vagyis ha valaki által korábban megvásárolt fáról van szó), márpedig ebben az esetben nem bizonyosodott be, hogy ilyen fáról lenne szó, tehát a küszöbérték nem érvényes, ezért nem volt szükség mérésre, s ezért jogos a büntetés. Ezzel a kijelentéssel csak két gond van, mindkettő igencsak jelentős. Egyik az, hogy ha a bírónak kételyei vannak a tényállást illetően, akkor kötelessége (mondom kötelessége!) azt tisztázni minden lehetséges módon, azért, hogy igazságos ítéletet hozzon. Erre ebben az esetben még bár kísérletet sem tettek a derék bírók. A másik már kicsit nagyobb szellemi erőfeszítést, no meg némi következetességet igényel. Ugyanis ugyanezen bírók azt is leírták, hogy a kihágást a rendőrök saját szemükkel állapították meg, márpedig egy rendőr személyes megállapítása hivatalból igaznak tekintendő. Nomármost: annak idején én bemutattam a rendőröknek a fa vásárlását igazoló számlát, s ennek alapján ők beleírták a jegyzőkönyvbe, hogy a fa az én tulajdonom. Ha tehát a bírók következetesek, akkor igaznak tekintik azt, amit a rendőr a saját tapasztalása alapján leírt, s ennek alapján levonhatják a biztos következtetést, miszerint forgalmazott fáról van szó.
Az elkobzott tűzifa
– Az elkövetett tett súlyossága (?), társadalmi veszélyessége (?) teljes mértékben indokolja azt, hogy azért kemény pénzbírságot róttak ki. (Tehát ez szükséges ahhoz, hogy elrettentő példaként álljon mások előtt, s azok meg se próbálják csak úgy szállítgatni a saját tűzifájukat.) Kommentár nélkül!
Ezek után csak természetes, hogy ezt nem hagyjuk annyiban, tegnap postáztam Strasbourgba az ezzel kapcsolatos keresetet.
4.
Végezetül egy régóta folyamatban levő történet legfrissebb fejleményéről. Gondolok itt a 2014-ben útjára indított felhívásra, aminek nyomán ez idáig 62 székelyföldi önkormányzat fogadott el az ország közigazgatási átszervezésével kapcsolatosan a kormányhoz intézett petíciót. Ezek sorában a legutolsó Torja volt, s mint az összes többi esetben, ezt a határozatot is megtámadta a prefektus. Az a helyi képviselő, aki a határozat elfogadását kezdeményezte, beavatkozási kérést nyújtott be a törvényszékre, amiben leírta, hogy ebbe és ebbe a perbe szeretne érintettként beavatkozni, s kéri a törvényszéket, hogy a prefektus keresetét utasítsa vissza. Mit dönt erre a törvényszék? Tessék leülni, bekötni a biztonsági öveket és jól megkapaszkodni: tekintettel arra, hogy a kérésnek nincs tárgya (!), nem lehet eldönteni, hogy az kapcsolódik-e az adott per tárgyához, ezért a kérést elutasítja. Az illető fellebbezett és kifejtette, hogy a kérésének bizony van tárgya, tehát a törvényszék döntése értelmetlen és jogszerűtlen. Így az ügy átkerült a Brassói Táblabíróságra, az pedig a fellebbezést azzal utasította el, hogy a törvényszék helyesen állapította meg, hogy a beavatkozó nem bizonyította, hogy személyes érdekeltsége lenne beavatkozni a perbe, s ezen az alapon jogosan utasította el a kérést.
Ha valaki netán többszöri újraolvasás után sem ért semmit, az ne csodálkozzon, hisz egyértelmű, hogy a brassói bírók a törvényszék olyan megállapítására hivatkoznak, amit a törvényszék nem tett, s ugyanakkor teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a beavatkozó eredeti kérését és fellebbezését.
Ezek után nem csoda, hogy az illető is az Emberjogi Bírósághoz fordult, a keresetét hétfőn postázta az ügyvédje.
Ennek kapcsán nem tehetem meg, hogy ne jelezzem, hogy Székelyföldön 149 önkormányzat van, s ha ebből levonjuk a román többségűeket, még akkor is egy 62-nél jóval nagyobb számot kapunk. Van tehát több tíz olyan önkormányzat, amelyik még meghozhatja ezt a határozatot, állást foglalhat az ország közigazgatási átszervezéséről. Én csak biztatni tudom őket, hogy tegyék ezt meg. A határozat mintáját kérésre bárkinek elküldöm.
Árus Zsolt
